Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

FAO: száz ország veszélyeztetett a kergemarhakór miatt

MTI
2001.02.07. 15:08
Legalább száz országot - köztük kelet-európaiakat is - veszélyeztet a szarvasmarha-állományt sújtó szivacsos agysorvadásos járvány (BSE) - közölte szerdán az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vezérigazgatója. Jacques Diouf úgy nyilatkozott, a FAO becslései szerint 1986 és 1996 között több mint száz ország vásárolt európai készítésű hús- és csontlisztet, s ugyancsak mintegy száz ország importált élőmarhát a járványtól sújtott nyugat-európai térségből. Egyes országok tovább exportálták a takarmányozásra szánt hús- és csontlisztet. A kór szakértők szerint az emberi szervezetben az ugyancsak végzetes agyleépüléssel járó Creutzfeldt-Jakob tünetegyüttes egy új variánsát idézheti elő. A BSE-kórt először a brit marhaállományban mutatták még 1986-ban. A brit szarvasmarha-ágazatot azóta gyakorlatilag tönkretette a járvány, amelynek kórokozóját több mint 180 ezer brit tenyésztésű állatban mutatták ki.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!