Sem az MSZP, sem az SZDSZ nem akar Wass-szobrot Debrecenben

MTI
2007.07.03. 17:52

Komoly indulatokat vált ki Debrecenben egy civil kezdeményezés, miszerint Wass Albert egész alakos szobrát kívánják felállítani a Nagyerdőben, a Medgyessy sétányon, derült ki kedden előbb az SZDSZ, majd az MSZP által tartott sajtótájékoztatón. Miért kell nekünk ilyen ellentmondásos személynek szobrot állítani? - tette fel a kérdést Gadus István, az SZDSZ hajdú-bihari elnöke, debreceni önkormányzati képviselő.

"Méltatlan mind az MSZP, mind pedig az SZDSZ helyi szervezeteihez az a stílus és tartalom, amely a mai napon tartott sajtótájékoztatóikat és sajtóanyagaikat jellemzi" - reagált az elhangzottakra Kovács Zoltán, az önkormányzat kommunikációs tanácsnoka. A Medgyessy sétány szoborparkjának részeként felállítandó szobor egy civil szervezet, illetve magánszemélyek adományaiból valósul meg, de miután köztéri alkotásról van szó, a felállítás engedélyezéséről a közgyűlésnek kell döntenie. Az engedélyezési folyamat során a város illetékes osztálya kikérte a Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrijének véleményét, s ezen támogató vélemény birtokában kerül a javaslat a szakbizottság és a közgyűlés elé, közölte a tanácsnok.