Felgyújtották Haider fenyőfáját

MTV
2001.02.13. 11:31
A Nápoly melletti Acerrában ismeretlen tettesek keddre virradóra felgyújtották azt a fenyőfát, amelyet a szélsőjobboldali karintiai tartományi főnök ajándékozott karácsonykor a Vatikánnak. A fenyőfát három nappal ezelőtt környezetvédők ültettek át az ellen tiltakozva, hogy a kisváros területén hulladékégető telepet akarnak a városvezetői létrehozni. A karintiai erdőkből származó fenyőfa felállítása a római Szent Péter téren az olaszországi baloldali erők, a zsidószervezetek, és a zöldek körében már karácsony előtt hatalmas felháborodást váltott ki. Többen ugyanis azt kifogásolták: a Szentszék meglehetősen "kényes politikai pillanatban" fogadta el a faj- és idegengyűlölő kirohanásairól elhíresült osztrák politikustól az ajándékot. Az pedig különösen nagy vihart kavart, hogy a fa ünnepélyes átadásán az örök városban kétszáz fős küldöttség élén maga a karintiai kormányzó is megjelent. A januárban lebontott fenyőt a Vatikán Acerra városának ajándékozta.