Megint pert vesztett Grespik

MTI
2001.02.13. 14:37
A Fővárosi Bíróság kedden hatályon kívül helyezte Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala vezetőjének határozatát és új eljárásra kötelezte abban az ingatlanügyben, amelyet egy holland állampolgár indított. A külföldi állampolgár azért fordult keresettel a bírósághoz, mert Grespik László, a közigazgatási hivatal vezetője 2000. szeptemberében elutasította egy VII. kerületi 41 négyzetméteres lakás megvásárlása iránti kérelmet. A bíróság döntésének indoklása szerint a hivatal az ügyben közérdek sérelmét nem bizonyította, a mérlegelési jogkörben hozott határozata pedig sem a jogszabálynak, sem a kialakult bírói gyakorlatnak nem felelt meg. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.