Natália
-3 °C
7 °C

Rasszista oktatás az erdőteleki iskolában

MTI
2001.02.19. 16:33
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához kíván fordulni a Heves megyei Erdőtelek cigány kisebbségi önkormányzata, szerintük ugyanis súlyosan rasszista színezetű oktatás folyik a község általános iskolájában. Pusoma Miklós a testület vezetője elmondta, hogy az iskola biológia tanára olyan tananyagot oktat a nyolcadik osztályos diákoknak, miszerint a romák jellemzője a sajátságos illat, az agresszivitás, illetve közülük kerül ki a börtönlakók nyolcvan százaléka. A kisebbségi önkormányzat által elmarasztalt tanár közölte, hogy az iskolában folyó roma felzárkóztatási program keretében - amely az iskola minisztérium által jóváhagyott pedagógiai programjának része - évek óta tanítja a cigányság eredetét és embertani jellemzőit a diákoknak. Forgács Miklós az iskola igazgatója az üggyel kapcsolatban arról adott tájékoztatást, hogy intézményükben az 1-10. osztály számára 1996-ban jóváhagyott Cigány Interkulturális Oktatás Alaptanterve szerint dolgozták ki a cigány felzárkóztatási programot.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!