Kiengedték a Hanuka ünnepség megzavaróit

Független Hírügynökség
2007.12.05. 07:32

Még kedden este kiengedték a rendőrök azt a három embert, akiket azért állítottak elő, mert megzavarták a budapesti Nyugati téren a Chabad Lubavitch szervezésében tartott Hanuka ünnepségét. Szabálysértési eljárás indul ellenük - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Az ünnepség kezdetekor 20-25 Árpád-sávos zászlót lengető tüntető jelent meg a téren, azonban ők a rendőrök és a szervezők felszólítására félrevonultak. A kisebb incidens ezután történt. A Tomcat néven ismert blogger és két társa légvédelmi szirénával és egy "Eladják Magyarországot" feliratú transzparenssel próbálta megzavarni a rendezvényt. Ezzel az izraeli miniszterelnök-helyettes egy október eleji kijelentését bírálták. Simon Peresz egy tel-avivi gazdasági fórumon akkor úgy fogalmazott, hogy izraeli befektetők gyakorlatilag felvásárolták Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot.