Megkezdődnek a tárgyalások az F-16-osokról

MTI
2001.02.23. 08:07
A magyar fél megkezdi a megbeszéléseket az amerikai partnerekkel a megvalósítás részleteinek a kidolgozásáról a használt F-16-osok vásárlása ügyében - jelentette ki Fodor Lajos vezérkari főnök, miután Washingtonban tárgyalt kollégájával, Henry Sheltonnal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökével. Fodor elmondta most az volt a feladata, hogy a legfelső katonai vezetés szintjén előkészítse a részletekbe menő, szakértők által lefolytatandó tárgyalásokat. Ezért tájékoztatta vendéglátóját az ország gazdasági helyzetéről, a kétéves költségvetésben meghatározott anyagi keretekről. Magyar részről "2003 környékére" tudnak felkészülni arra, hogy az első F-16-osokat fogadják - vélekedett Fodor. Az első alegységet 2004 decemberéig szeretnék rendszerbe állítani, 2005-ben pedig a következőt. Magyarország a jelenleginél kisebb, mozgékonyabb, de finanszírozhatóbb haderőt kíván létrehozni, és egyúttal megbízható partnere akar lenni a szövetségnek - hangsúlyozta a megbeszélésen Fodor Lajos.