Kapolyi: Az MSZDP jól el tud határolódni az SZDSZ-től

MTI
2008.02.15. 13:32
Az MSZP-tagok közül sokan lépnek át a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba és ez is hozzájárulhat az MSZDP megerősödéséhez - jelentette ki Kapolyi László, az MSZDP elnöke. Az Index a héten írt az egyre gyakoribb pártváltásról. Kapolyi László szerint előnyös lehet, ha a baloldal két lábbal áll a talajon. Ezáltal lehetőség nyílik az MSZP bizonyos kísérő jelenségeinek ellensúlyozására, a baloldali értékek erősítésére. A pártelnök szerint további előny, hogy a szociáldemokrata pártot nem köti az SZDSZ-szel koalíciós szerződés, így el tud határolódni a neoliberalizmustól, megfogalmazhatja fenntartásait a szociálliberalizmussal szemben, valamint határozottan kiállhat a szociáldemokrácia értékrendje mellett. Az MSZDP erősítheti a társadalmi szolidaritást, igyekszik biztosítani az emberi méltóság megőrzését a piaci versenyben. Éppen ezekből a törekvésekből adódóan mindinkább a társadalom leszakadó rétegei jelenthetik a párt tömegbázisát - hangsúlyozta az elnök.