Jusztina
11 °C
22 °C

Sólyom László ukrajnai látogatását későbbi időpontra halasztotta

MTI
2008.03.08. 20:29
Sólyom László köztársasági elnök későbbi időpontra halasztotta március 12-14-re tervezett ukrajnai hivatalos látogatását - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szombaton. Korábban a két államfő személyesen egyeztette a látogatás teljes programját, beleértve a kárpátaljai programot is. Ennek megvalósítására az ukrán fél hivatalos közlése szerint most nincs mód - áll a közleményben. Az államfő ezután kezdeményezte a látogatás elhalasztását, amelyet az ukrán fél tudomásul vett, és új időpontjavaslattal élt. A KEH közleménye szerint a Külügyminisztérium és a kijevi nagykövetség útján folyik az egyeztetés az új időpontról.