Judit
3 °C
6 °C

Orbán a katonai pályáról

MTI
2001.03.01. 20:48
A magyar miniszterelnök szerint újra vonzó pályává kell tenni a katonai hivatást, hogy két-három éven belül kitüntetett dolog legyen a hadseregben szolgálni. Orbán Viktor miniszterelnök erről Magyar Honvédség csütörtöki vezetői értekezletén beszélt.A hadsereg felsőbb vezetése számára tartott értekezleten a kormányfő elmondta: ahhoz, hogy újra vonzó lehessen a katonai pálya, olyan érzelmekkel kell leszerelniük a katonáknak, hogy tiszteletre méltó dolog a hadseregben szolgálni akár szerződésesként, akár sorkatonaként. ,,Azokra kicsit másképp tekint az ember, akik nem tettek katonai esküt" - fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök beszámolt arról, hogy hamarosan elkezdik kidolgozni az úgynevezett veterán-programot, azaz egy olyan életpálya-törvényt, amely foglalkozik az egyenruhások előmenetelével, illetve a hadseregből kiváló katonák jövőjével is. Mécs Imre, reagálva a kormányfő szavaira, közölte: a katonai pálya megbecsülése csak úgy érhető el, ha a hadsereg önkéntes és hivatásos lesz.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!