Lukács
9 °C
22 °C

Köteles nem bízik az ellene eljárókban

2008.05.07. 09:18

Elfogultságot jelentett be az SZDSZ-s Köteles Péter az őt vizsgáló megyei fegyelmi bizottság ellen. Szerinte a bizottság egyik tagja, Szabó Tamás, a párt miskolci frakciójának vezetője hívta őt vissza tavaly ősszel az önkormányzat városüzemeltetési bizottságából és ezért nem alkalmas a megítélésére.

Köteles egy Hír tévének adott nyilatkozatával robbantotta ki az SZDSZ elnökválasztása körüli csalás ügyét, amikor elmondta, hogy ál-küldöttek is szavaztak a Kóka Jánost megválasztó küldöttgyűlésen. Köteles nyilatkozata után fegyelmi eljárást kért a párt jószolgálati és etikai bizottságától maga és T. Asztalos Ildikó megyei pártelnök, valamint azok ellen, akik szerinte a tavalyi elnökválasztási csalásban érintettek voltak.

Az Észak-Magyarország című lap szerint hiába tartja Köteles elfogultnak a fegyelmi bizottságot, az május 15-ig meghozza döntését.