Salamon
6 °C
14 °C

A táblaelnökök támogatják Baka András főbírójelöltet

MTI
2008.05.08. 13:16

Mind az öt táblaelnök egybehangzóan támogatja Baka András főbírójelöltet. Az ítélőtáblák vezetőinek csütörtöki közleménye szerint az államfő által a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöki posztjára jelölt Baka András emberi adottságai és szakmai képességei alapján maradéktalanul alkalmas a poszt betöltésére.

Az öt bírósági vezető, Lukács Zsuzsanna fővárosi, Szabóné Kerékgyártó Judit debreceni, Havasiné Orbán Mária győri, Lábady Tamás pécsi és Heidrich Gábor szegedi táblaelnök a közös közleményben arra emlékeztet, hogy a köztársasági elnök a jelölés előtt konzultációt folytatott a bíróságok vezetőivel, köztük a táblaelnökökkel is. A megbeszélésen Sólyom László ismertette az LB és az OIT elnökének hatásköréből és feladataiból levezethető szempontokat, amelyek alappal támaszthatók a magas köztisztséget betöltő személlyel szemben.

Az LB jelenlegi elnökének, Lomnici Zoltánnak a hatéves megbízatása június 26-án jár le. Sólyom László egy hete mutatta be a főbírójelöltet a parlamenti pártfrakciók képviselőinek. Baka András korábban a strasbourgi székhelyű emberi jogi bíróság bírája volt. Az OIT kedden döntött arról, hogy nem támogatja Baka András kinevezését az LB elnöki posztjára. A testület feladata az előzetes véleménynyilvánítás a jelölt személyről zárt ülésen, titkos szavazással.