Katonai világtalálkozó Budapesten

MTI
2000.05.12. 13:46
Katonai világtalálkozót rendez hétfőtől a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége. Budapestre várják a világ különböző részein élő, más országok hadseregeiben dolgozó magyar származású és magyarul beszélő katonákat. A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a hétfőtől péntekig tartó találkozó célja, hogy az államalapítás 1000. évfordulója és a május 21-ei Honvédelmi Nap alkalmából reprezentálja a nemzeti gyökereket és erősítse az együvé tartozás szellemét. A találkozóra várhatóan 19 ország mintegy 40 katonája érkezik. A rendezvény fővédnöke Lányi Zsolt, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke. A meghívott vendégek konferencián vesznek részt a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán. Látogatást tesznek a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Karán, valamint a tatai Gépesített Lövész Dandárnál és a Szolnoki Vegyes Szállító Repülő Ezrednél is. A Honvédelmi Nap alkalmából koszorút helyeznek majd el a Hősök terén, valamint a Budai várban.