Mária
-7 °C
3 °C

A platformok bírálják a szocialisták politizálását

Magyar Hírlap
2001.03.13. 07:42
Határozottabb vezetést sürget a pártelnök és az elnökség részéről, továbbá 11 pontos ajánlást is megfogalmaz a MSZP politikájával szemben Kiss Péter és Vitányi Iván, a párt két platformjának vezetője abban a levélben, amellyel az elnökség is foglalkozik keddi ülésén. A Baloldali Tömörülés és a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platform vezetői levelükben hiányolják a Fidesz vezette koalíció és személyesen a miniszterelnök valódi céljainak és tetteinek határozott, meggyőző kritikáját. ,,Hiányoznak a milliárdos visszaéléseket, a hatalommal való visszaélést és arroganciát azon nyomban leleplező, a miniszterelnök személyes felelősségét feltáró, a mára már elfásult lakosság figyelmét is felkeltő állásfoglalásaink" - fogalmaz Vitányi és Kiss. A két politikus bírálja az MSZP politizálását abból a szempontból is, hogy a párt céljait, törekvéseit nem eléggé markánsan és közérthetően, címre szólóan fogalmazzák meg. A platformok vezetői szerint elfogadhatatlan a nagykoalíció lehetőségének bármilyen nyílt vagy rejtett lebegtetése.