Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

A főváros pert indít az ÁPV Rt. ellen

MTI
2001.03.20. 15:25
Egyetértett a fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottsága kedd délutáni ülésén az ÁPV Rt. beperlésével, a testület úgy véli ugyanis, hogy az állami vagyonkezelő nemrég hozzájárult a főváros és a Hungexpo Rt. közti részvényesi szerződés megszegéséhez, amivel gyakorlatilag megszűntek a főváros plusz jogosítványai a Hungexpónál. Az 1998-ban megkötött részvényesi szerződés szerint az államot képviselő minisztérium hozzájárult ahhoz, hogy a 3,1 milliárd forintnyi jegyzett tőkéjű Hungexpo Rt.-ben ezer forintnyi részvénnyel rendelkező főváros plusz jogosítványokat kapjon. Ennek alapján például az igazgatóságba is delegálhatott képviselőt a főváros, illetve vétójoga volt a fontosabb stratégiai kérdésekben. Az ÁPV Rt. szerint ez a korábbi szerződés megszűnt, a főváros viszont úgy véli, hogy érvényben van. Az önkormányzat ezt arra alapozza, hogy csupán a neve változott az Ipari Minisztériumnak Gazdasági Minisztériumra, s így jogutódlással továbbra is az állam a tulajdonos.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.