Megalakul a válságközpont

MTI
2009.02.01. 20:50

Első ülését a hét elején tartja a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK). A testületet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezeti majd, tagjai az érintett miniszterek: Kiss Péter kancelláriaminiszter, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter és Veres János pénzügyminiszter; illetve Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos.

A központ a tervek szerint kéthetente ülésezik majd, de szükség esetén gyakrabban is összehívhatják. Feladata lesz a válságkezelésben fontos szabályozási döntések előkészítése, szükség esetén egyedi döntéseket hozhatnak majd, hogy vállalatokat, munkahelyeket óvjanak meg.

A KVVK már eddig is működő kormányzati fórumok információit használva hozza meg döntéseit: a gazdasági tárca például már készített kockázati térképet a gazdasági válsággal kapcsolatos várható problémákról. E mellett a kabinet ülésein rendszeresek a gazdasági válság hatásaival kapcsolatos tájékoztató jellegű előterjesztések.

Tukacs István kormánybiztos vezetésével pedig már működik egy munkacsoport, amely az egyes cégeket érintő problémákat tárja fel, és készít megoldási javaslatokat.

A KVVK elindítását még január 16-án, az MSZP elnökségének noszvaji ülése után jelentette be a miniszterelnök, amikor javaslatot tett a január 29-i rendkívüli parlamenti ülés összehívására is.