Miklós
-7 °C
2 °C

Korrupciógyanús ügybe keveredett a cseh külügyminiszter

MTI
2001.03.21. 11:14
Jan Kavan cseh külügyminisztert azzal vádolja a prágai sajtó, hogy rendkívül előnyös feltételek mellett, versenytárgyalás nélkül egy magáncégnek adta több évre bérbe a Moszkva központjában álló Cseh Házat. A Mladá Fronta Dnes című lap azt állítja: Kavan és legközelebbi munkatársai ezzel lehetővé tették, hogy az orosz főváros központjában álló vendéglátóipari komplexum üzemeltetésének hasznát az állam helyett egy magáncég, a rakovníki Hotel Cesky Dum zsebelje be. A cseh cég ráadásul nincs bejegyezve Oroszországban, és ezért ott adót sem fizet. Ugyanezen oknál fogva a cég pénzügyeit a nagykövetség számláin keresztül vezeti, áruvásárlásait adómentesen és vámmentesen bonyolítja le, s a cég vállalkozásáért, személyzetéért jogilag a cseh állam a felelős. Az újság szerint a nagykövetség és a rakovníki cég között megkötött szerződés "annyira előnytelen az állam számára, hogy azt az érzést kelti, hogy az ügyben résztvevőket személyes érdekeltség vezérelte".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.