Vilma
-8 °C
3 °C

A szabad demokraták meghallgatnák Torgyánt

Magyar Hírlap
2001.03.28. 09:16
Két bizottság elnökénél is kezdeményezték az SZDSZ képviselői a kisgazda pártelnök meghallgatását, mégpedig egy januári lapinterjúban tett kijelentései miatt. Torgyán József még miniszterként azt mondta: a Fidesznek nagyon sok olyan lehetősége van politikai támadások visszaverésére, amilyen az FKGP-nek nincsen. "Nem a kisgazdapárt adja a belügyminisztert, a titkosszolgálatokat felügyelő minisztert az APEH-elnököt" - fogalmazott a kisgazda elnök. Bauer Tamás és Hack Péter úgy véli, hogy a megfogalmazott vád nagyon súlyos, azt tartalmazza ugyanis, hogy a Fidesz a politikai támadások visszaverésére használja a fent említett intézményeket. Ezért a költségvetési bizottság szocialista elnökéhez, valamint a nemzetbiztonsági bizottság ugyancsak MSZP-s vezetőjéhez fordultak Torgyán meghallgatását kérve. Mind Szekeres Imre, mind Keleti György úgy fogalmazott, kész összehívni az általa vezetett bizottságot és támogatják a kisgazda elnök meghallgatását.