Vilma
-7 °C
4 °C

Martonyi az ENSZ emberi jogi főbiztosával tárgyalt

MTV
2001.03.30. 11:43
Martonyi János pénteken Genfben Mary Robinsonnal, az ENSZ emberi jogi főbiztosával tartott találkozóján megerősítette a kisebbségek védelmét rögzítő, kötelező érvényű dokumentum kidolgozására tett magyar javaslatot, amelyet Mádl Ferenc államfő vetett fel az ENSZ millenniumi csúcsértekezletén. A találkozón Mary Robinson köszönetét fejezte ki azért, hogy Magyarország a nemzetközi fórumokon tevékenyen támogatja az emberi jogok minél egyetemesebb érvényesítését, s elismeréssel szólt arról, hogy a magyar külpolitika fellép a kisebbségi jogok nemzetközi tiszteletben tartása érdekében. Martonyi János ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az értékeken alapuló magyar külpolitika egyik alaptétele az emberi jogok érvényesítése melletti elkötelezettség, s ezt a külpolitika megvalósításában Magyarország ezután is markánsan képviselni fogja. A két fél egyetértett abban, hogy a Magyarország és az emberi jogi főbiztos hivatala, valamint általában az ENSZ emberi jogi fórumai közötti együttműködés példás.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!