Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Pokornit jelöli a Fidesz választmánya

Index
2001.03.31. 12:45
Elkészítette napirendi ajánlását a Fidesz május 5-6-án, Szegeden sorra kerülő XIII. kongresszusára a párt országos választmánya. Várhegyi Attila, a testület elnöke a választmány szombati ülése után elmondta: az ülésen napirendjén szerepel majd a beszámolók elfogadása, az Európai Néppárthoz való tavalyi csatlakozás miatt az alapszabály módosítása, politikai nyilatkozatok elfogadása, és a legfontosabbnak tekintett tisztújítás is. A választmányi elnök leszögezte, hogy a testület a korábbiakhoz hasonlóan most sem foglalkozott személyi kérdésekkel, a választmány elnöksége azonban igen: a pártelnöki tisztségre Pokorni Zoltánt javasolják, aki elfogadta a jelölést. Megbeszéléseire hivatkozva Várhegyi úgy nyilatkozott, hogy a megyei elnökök alkalmasnak találják a jelenlegi oktatási minisztert a tisztség ellátására.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!