Ágnes
-13 °C
0 °C

Az FVM értetlenül fogadta az EU-s exportkorlátozást

MR
2001.04.03. 17:54
Április elsejétől a kergemarhakórral kapcsolatos uniós exportkorlátozások Magyarországra is vonatkoznak. Az Európai Unió tudományos tanácsadó bizottsága Magyarországot kockázatosnak tartotta mondván, itt is jelen lehet a kergemarhakór. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban megdöbbenéssel vették tudomásul a döntést. Németh Antal főosztályvezető szerint az első kategóriába kellett volna Magyarországot tenni Norvégia, Új-Zéland és Ausztrália mellé, vagyis ahol kizárható a kergemarhakór jelenléte. A behozott élőállatoknál és állati eredetű takarmányoknál ugyanis az áruk tisztaságát bizonyították az igazolások és az elvégzett magyarországi ellenőrzések sem mutatták ki a BSE kórokozóját. Németh elmondta, a határozat nem érinti különösebben Magyarországot, mert a marha különböző belsőségeiből, húskészítményeiből, így például agyvelejéből, gerincéből, gerinctáji húsából eddig is csak elhanyagolható mértékben exportáltunk, inkább mi szorultunk behozatalra ezekből. A levágott marhára a csont nélküli tőkehúsra a korlátozás nem vonatkozik. Ebből idén is várhatóan 30-40 ezer tonnát exportál Magyarország, jó részét az Európai Uniós országokba. A rizikócsoportba sorolt országok szakértői egyébként közös álláspontot alakítanak ki az Európai Unió jelentéséről.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.