Miklós
-7 °C
2 °C

Törvénysértő a kormány 250 milliárdja?

Népszava
2001.04.19. 07:14
Jogászok szerint kifogásolható, ahogy a kormány a főváros közlekedési fejlesztését kezeli. Míg a 4-es metró perében többek között azzal utasították el a főváros 100 milliárdos keresetét, hogy nincs országgyűlési felhatalmazás, addig ennek hiánya a 250 milliárdos programcsomag kapcsán fel sem merült. A metróper elutasító ítéletét a Legfelsőbb Bíróság azzal indokolta, hogy azért nem érvényes a szerződés, mert a beruházás részleges állami finanszírozása valójában az önkormányzatnak nyújtott állami támogatás. Az államháztartási törvény értelmében ugyanis az önkormányzatoknak nyújtott támogatásokat a költségvetésről alkotott jogszabályban hagyja jóvá az Országgyűlés. Mindezt tehát elegendő lett volna évről évre a költségvetési törvényben megszavazni - mondta Gárdos István, a metróperben a fővárost képviselő ügyvéd. Érdekes tehát, hogy míg a metró kapcsán kifogásolták, hogy a költségvetésben nincs meg a fedezet, ez ezúttal nem akadály. Mádi László, a költségvetési bizottság fideszes elnöke szerint azonban ezen problémák felvetése a 250 milliárdos terv esetén korai, hiszen később ezek majd rendeződnek. - Ez egyelőre nem elfogadott programcsomag, csupán kormányzati szándék. Ha a kormány elfogadja majd a pontos feltételeket, akkor a költségvetés módosításával vagy a nélkül megteremtik a megfelelő jogi formát. Pénzügyi szakemberek nem látnak esélyt arra, hogy mindez költségvetési módosítás nélkül lehetséges lenne. Pótköltségvetésnek azonban mindeddig semmi jele.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.