Jövőre együtt próbálkoznak a szociáldemokraták

Népszava
2001.04.23. 08:16
Minden választókerületben állít jelöltet a Szociáldemokrata Unió (SZDU) a 2002-es országgyűlési képviselő-választásokon. A szövetség résztvevői a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), a Környezetvédők Szociáldemokrata Pártja (KSZDP) és a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM). Schiller László, az SZDP elnöke szerint az unió megalakulásával "kinőtt" a legerősebb parlamenten kívüli politikai erő. A négy párt tagsága 8-10 ezer embert számlál. Kapolyi László, az MSZDP elnöke céljaikról azt mondta, elsősorban az emberközpontú gazdaságpolitikát szorgalmazzák. Az unió vezetői bíznak abban, hogy fedhetetlen múltú, ütőképes jelöltek állításával elérhetik az 5 százalékos támogatottságot, amivel bejuthatnak a parlamentbe. Elsősorban azokat kívánják megszólítani, akik azért nem mentek el eddig választani, mert nem találtak olyan pártot, amelyre szívesen szavaztak volna.