Államcsíny a Fidzsi-szigeteken

MTI
2000.05.19. 07:51
A Fidzsi-szigetek parlamentjébe behatoló fegyveresek parancsnoka kijelentette, hogy az őshonos fidzsi lakosság nevében magához ragadta a hatalmat. George Speight, a puccsisták vezetője újságírókhoz interneten eljuttatott közleményében tudatta, hogy hatályon kívül helyezte az alkotmányt és megvonja a hatalmat az elnöktől. Egyúttal közölte azt is, hogy ő gyakorolja a végrehajtó hatalmat a szigetországban. A parlament épületéből két lövést lehetett hallani a fegyveresek akciója idején. A jelentések szerint senki sem sérült meg. A támadás idején egyébként éppen üléseztek a képviselők. Helyi sajtójelentések szerint a főváros, Suva utcáin fiatalok bandákba verődve randalírozni, fosztogatni kezdtek. A Fidzsi-szigeteken már hónapok óta kiéleződött a feszültség a lakosság valamivel több mint felét alkotó fidzsik és az indiaiak között, akiknek arányát 44 százalékra teszik. Mahendra Chaudhry miniszterelnök volt az ország első indiai származású miniszterelnöke, akit azzal vádoltak a fidzsi nacionalisták, hogy politikájával saját népének igyekezett kedvezni.