Még maradnak a budapesti parkolási díjak

MTI
2001.04.24. 18:02
Egy hónapig még biztosan nem változnak Budapesten a parkolási díjak, és a közterületi várakozással összefüggő szabályok, mivel a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésére benyújtott új parkolási rendeletet át kell dolgozni. A közgyűlés jogi bizottságának alelnöke elmondta, hogy a testület e heti ülésén egyhangú szavazással a közgyűlési tárgyalásra alkalmatlannak találta az előterjesztést.. A díjak emelését egyébként a szocialista részről időszerűnek tartanák, mivel erre legutóbb 1999-ben került sor. A tervezet az 1999-ben 50-ről 60 forintra emelt alapdíjat 100 forintra kívánja növelni. A szocialisták szerint egységes rendszerre, vagy egységes parkoló órákra lenne szükség az egész fővárosban. Ezért szorosabb kapcsolatra törekednének a kerületek által létrehozott parkolási társulással, s annak a rendszerével. Duplájára emelné az MSZP a jelenlegi kétórás várakozási időt is, amit régóta szorgalmaznak a kerületek. Tisztán szeretnének látni abban a kérdésben is, hogy valóban csak 700 forint haszna volt-e eddig a fővárosnak az 1, 2 milliárd forintos költséggel kialakított parkolási rendszeréből, amelynek fejlesztésére további pénzt szorgalmaz a hivatal programirodája.