Veszteséges a MIÉP és az MDNP

Magyar Hírlap
2001.04.28. 08:02
A múlt évben a MIÉP és az MDNP veszteséges volt - derül ki a két párt 2000. évi pénzügyi beszámolójából. A gazdálkodásáról már korábban beszámoló Fidesz, FKgP és MSZP jelentéseiből kiderült: a legnagyobb kormánypárt 702 millió 865 ezer forint bevételről adott számot, kisgazdapártnak 415 millióra rúg múlt évi bevétele, a legnagyobb ellenzéki párt egymilliárd 123 millió 705 ezerről számolt be. A MIÉP mérlege deficitet mutat. A korábbi, 1999-es gazdasági év végén több mint 70 millió maradt a pártkasszában, ezzel szemben tavaly 240 millió 886 forint volt a párt összbevétele, s 324 millió 699 ezer forint a kiadása. Az MDNP Pusztai Erzsébet elnök által jegyzett mérlege szerint170 ezer 783 forint veszteséggel zárta a millenniumi évet. A MIÉP közel 229 millió forint költségvetési támogatást kapott, az MDNP viszont csak 30 milliónyi állami apanázsban részesült 2000-ben. A MIÉP tagdíjbevétele 5,4 millió forint, adományokból 2 millió 164 ezer forinthoz jutott a párt. Magánszemélyek 2,1 millió, jogi személyek 64 ezer forinttal támogatták, míg a párt különböző szervezeteknek 230,3 millió forintot juttatott.