A britek júniusban választanak új parlamentet

MTI
2001.05.08. 17:29
Tony Blair brit miniszterelnök kedden bejelentette: a nap folyamán felkérte II. Erzsébet uralkodót a parlament feloszlatására, hogy június 7-én megrendezhessék a soron következő törvényhozási választásokat. A munkáspárti miniszterelnök szakított a több évtizedes hagyománnyal, és nem a Downing Street-i kormányfői rezidencia lépcsőjén olvasta fel hivatalos közleményét a választások kiírásáról, hanem egy dél-londoni állami középiskolában tett látogatását használta fel arra, hogy kihirdesse a parlamenti választások időpontját. A bejelentés helyének megválasztásával Tony Blair jelezni kívánta, hogy a Labour kormányzópártként sem szakadt el hagyományos szavazótáborától, és hogy választási programjának középpontjában továbbra is a közszolgáltatások, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés reformjára helyezi a hangsúlyt. II. Erzsébet királynő pénteken oszlatja fel a parlament alsóházát, és a pártok választási programjának ismertetésével a jövő hét elején gőzerővel veszi kezdetét az alig négy héten át tartó kampány.