Kinevezték Nógrádi Lászlót

MTI
2000.05.22. 17:12
A Magyar Köztársaság elnöke hétfőn - a miniszterelnök javaslatára - 2000. június 1-jei hatállyal Nógrádi Lászlót közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterré nevezte ki. Az első és legsürgetőbb intézkedéseket illetően a leendő miniszter még nem nyilatkozott, mint mondta, ezek részleteiről csak a hivatalos átadás-átvétel után tud beszélni. Nógrádi László elmondta: kevés személyt érintő változtatásokat terveznek a minisztériumban. Tervei szerint a közigazgatási államtitkári posztot Bán Tamástól átvevő Tombor Sándor, az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. igazgatója már június elsején megkezdheti a munkát. Mint kiderült Bán Tamás munkájára a jövőben is Katona Kálmán tart igényt, viszont Manninger Jenő politikai államtitkár és Hajós Béla vízügyi helyettes államtitkár továbbra is a minisztériumban marad. Kazatsay Zoltán jelenleg külföldön tartózkodik, így a közlekedési helyettes államtitkárral való egyeztetésre a napokban kerülhet sor.