Sára, Márió
-12 °C
-1 °C

Továbbra is tilos a börtöncenzúra

Magyar Hírlap
2001.05.11. 07:20
Elfogadva Mádl Ferenc köztársasági elnök előzetes normakontroll-kérelmét, az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg: elfogadhatatlan, hogy a börtönökben indokolatlanul korlátozzák a fogvatartottak kommunikációs jogait. Az elítélteknek s az előzetes letartóztatásban lévőknek alapvető alkotmányos joguk, hogy nyilatkozzanak a médiának. A tavaly december 5-én megszavazott tervezet nagyobb részéből így sosem lesz törvény, hiszen azt az államfő ezek után nem írja alá, és nem hirdeti ki. Az igazságügyi kormányzat a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi törvényerejű rendeletet az évek óta érvényesülő nagyobb szigor jegyében kívánta módosítani. A bírói testület megítélése szerint a megoldás nemcsak az előzetes letartóztatásban lévők, az elítéltek és a szabálysértési elzárásban lévők szólásszabadságát korlátozta volna, hanem a sajtó szabadságát és a polgároknak az információ megszerzéséhez fűződő alapjogát is.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

A legmenőbb síterepek

Csodás panoráma, jó levegő, szép pályaszállások, a téli sport szerelmeseit ezek várják.