Krasznai: Tabajdi személyesen felelős a magyarországi cigányság jogfosztottságáért

MTI
2001.05.18. 21:55
Tabajdi Csaba, a Horn-kormány illetékes miniszterelnökségi államtitkáraként személyesen is felelős a magyarországi cigányság jogfosztottságáért és a zámolyi ügyben kialakult tehetetlenségért - állítja az Országos Sajtószolgálatnak adott közleményében Krasznai József. A zámolyi romák szóvivője szerint az érzéketlen, sőt cigányellenes kormányzati és önkormányzati nyilatkozatok után mindez szükségszerűen vezetett a zámolyi roma közösség üldöztetéséhez. Krasznai szerint egyébként Surján Lászlónak bocsánatot kell kérnie tőlük. Mindezt azután mondta, hogy Surján egy Krasznai-interjú után kijelentette: a zámolyi romák szóvivője elveszítette szavahihetőségét.