Támadják a készülő lobbitörvényt

Magyar Hírlap
2001.05.21. 06:48
Magyarország lehet az első Európában, ahol lobbitörvényt fogadnak el. A szakmai érdekképviseletek egyelőre azonban inkább bírálják az elképzeléseket. Úgy vélik, ami az USA-ban bevált, az nem biztos, hogy hazai viszonyok között is célt ér. Az igazságügyi tárcának május 31-ig kell elkészülnie a tervezettel. A szakmai egyeztetés alatt álló lobbitörvény-tervezet szeint "A lobbizás az a tevékenység, amely meghatározott érdekcsoport érdekeit szem előtt tartva valamely állami döntés tartalmának befolyásolására irányul." Ugyancsak a tervezet szerint azoknak, akik lobbizásból kivánnak megélni, ehhez fel kell iratkozniuk az Országgyűlés Hivatala, a Miniszterelnöki Hivatal, valamint a megyei, illetve fővárosi önkormányzat lobbilistájára. Ma 494 érdekképviseleti és lobbiszervezetet tartanak nyilván.