Folytatódik a kormány és az EDDSZ egyeztetése

MTV
2001.05.24. 20:21
Folytatódtak a kormány és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) tavaly decemberben kezdődött, de idén megszakadt, sztrájktörvény szerinti tárgyalásai. Az egyeztetés után Mikola István egészségügyi miniszter elmondta: a kormány nevében nemcsak az egészségügyi, hanem a szociális ágazat munkavállalóinak érdekképviseleteivel is tárgyalt. Közölte: megbeszélésükön a szakszervezetek vállalták a segítségnyújtást az egészségügyi tárca 13 pontos intézkedéscsomagja, azon belül elsősorban a népegészségügyi program megvalósításához. Mikola István hozzátette: a tárca vállalta, hogy a következő fél évben megteremti a szükséges 50-60 millió forintos pénzügyi fedezetet a szakápoló-képzés térítésmentességének bevezetéséhez.