A főügyészségen a terhelő dokumentumok Szabadiról

2001.05.25. 07:13
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) újabb feljelentést tesz a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (FVM) tartozó agrárcégek ügyében - értesült a Népszabadság. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy az ugyancsak az agrártárca tulajdonában lévő Agrárinnovációs Kht.-vel kapcsolatban feltárt eddigi adatok, illetve vallomások szükségessé teszik az FVM volt politikai államtitkárának, Szabadi Bélának a meghallgatását. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZEBI) már megküldte az erre vonatkozó valamennyi terhelő adatot a Fővárosi Főügyészségnek, amely - lévén Szabadi honatya - hivatott eljárni az ügyben. A Hírlap arról is értesült, hogy már kezdeményezték az Agrárinnovációs Kht. szerdán őrizetbe vett két exvezetőjének előzetes letartóztatását. A SZEBI különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt vette őrizetbe Osváth László egykori ügyvezetőt és helyettesét, Sipter Ferencet. A lap információi szerint a két volt cégvezetőt 2-8, illetve 1-5 évi szabadságvesztésre ítélhetik.