Schuster Dzurindát támadta a parlamentben

MTI
2001.05.25. 15:51
Rudolf Schuster szlovák államfő pénteken a parlamentben elhangzott országértékelő beszédében élesen bírálta Mikulás Dzurinda kormányát és személy szerint a miniszterelnököt. Beszédét az ellenzék többszöri nyílt tapssal jutalmazta. A vádak szerint Dzurinda semmibe veszi a konkrét államfői javaslatokat, s teszi ezt csakis azért, mert Rudolf Schustertől származnak. Mint mondta, neki államfőként joga van megvédeni az ország polgárait, s problémáik megoldását a végrehajtó hatalmon, a kormányon számon kérni. Jelezte: indítványainak mellőzése a kormány címére elhangzó bírálatainak arányában fokozódott, ám ő ennek ellenére is azt tartja helyénvalónak, ha a kormány kitölti a megbízatási idejéből hátralevő másfél évét, azért, hogy teljesíthesse a választások előtt tett ígéreteit.