Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Szentgyörgyvölgyi szerint Áder mellettük áll

Index
2001.05.28. 12:40
Áder János házelnök is úgy véli, hogy a függetlenek között van a helye Torgyán Józsefnek - jelentette ki Szentgyörgyvölgyi Péter, az FKGP frakcióvezetője a kisgazda képviselőcsoport hétfői munkaértekezlete után. Szentgyörgyvölgyi elmondta: ma kétszer is beszélt telefonon a parlament elnökével, és Áder Jánosnak is ugyanaz volt a véleménye, mint nekik: Torgyán József frakciótagságáról minimum egy fél év múlva lehet dönteni, addig is az FKGP-ből miatta kilépett független honatyák mellett a helye. A frakcióvezető úgy tudja, hogy a házelnök titkárságára a mai napig nem érkezett meg a Fővárosi Bíróság két héttel ezelőtti döntése, miszerint Torgyán Józsefnek a kisgazda képviselőcsoportból való kizárása törvénytelen volt. A munkaértekezlet előtt Gyimóthy Géza, az FKGP főtitkára kisebb tanácskozást tartott a Torgyán-hű politikusokkal. Információink szerint ezen Torgyán Józsefné Cseh Mária azt követelte képviselőtársaitól, hogy zárják ki a frakcióból Szentgyörgyvölgyi Pétert. Ezzel azonban nem értettek egyet a kisgazda frakciótagok, így az utána következő tanácskozáson ez szóba sem került. Az ülésen Boda Ilona, a Környezetvédelmi Minisztérium politikai államtitkára megüresedett országgyűlési jegyzői posztjára Koppáné Kertész Margitot választották meg.