Vilma
-8 °C
3 °C

Orbán alantasnak tartja a védekezést bányaügyben

MTI
2001.05.30. 08:49
Orbán Viktor miniszterelnök alantasnak tartja, hogy az édesapja cégének üzleti lehetőségeit lerontó politikai támadásokkal szemben védekezzen. A kormányfő szerdai reggeli interjújában elmondta, nem felel meg a valóságnak az, hogy a Dunaferr vezérkarát azért váltották le, hogy az édesapja bányája jusson megfelelő megrendeléshez. Az a cég, amelyben az édesapjának 51 százalékos tulajdonrésze van, még a Horn-kormány időszakában kötött szerződést a Dunaferrnek az MSZP-SZDSZ kabinet által kinevezett vezetésével - hangoztatta Orbán. A nagy vihart kavaró, nagy állami források felhasználásával készülő filmekkel kapcsolatban a kormányfő leszögezte: senkitől nem vettek el semmit, tehát a magyar filmszakma ebben az évben és a következő évben is ugyanannyi pénzből készíthet filmet, mint korábban, azaz az említett produkciók nem az ő rovásukra jöttek létre. Orbán Viktor szerint fontosak a művészfilmek is, de úgy látja egy filmben a legfontosabb a néző, és kellenének olyan magyar filmek, amelyeket szeret a közönség.