Miklós
-7 °C
2 °C

Jövő héten ismét lehet elnöke a közrádiónak

Népszava
2001.06.01. 07:36
Nagy valószínűséggel Kondor Katalint, a Kossuth adófőszerkesztőjét jelöli a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége jövő keddi ülésén szavazásra. Ha a tisztségre jelölt személy megszerzi a kurátorok kétharmadának támogatását, jövő héttől újra lehet elnöke a közszolgálati rádiónak. A voksolás immár a negyedik nekifutás lesz arra, hogy megtalálják a közrádió új elnökét. Tavaly nyáron az előző kuratórium leszavazta Kondor Katalint, majd második körben az elnökség úgy ítélte meg, hogy nem érkezett be megfelelő pályázat, a harmadik választás pedig azért bukott el, mert az előzetes egyeztetések ellenére Marinovich Endrét, az Antall-kormány volt kabinetfőnökét is leszavazták. A Népszava úgy tudja, hogy a beérkezett pályázatokban szerepel a külföldi adások főszerkesztőségének megszüntetése, emellett a tervek szerint 150-200 embert elbocsátanak június 30-ig az intézményből.