Megegyezés az amerikai kémrepülőről

Reuters
2001.06.07. 11:57
Egybehangzó kínai és amerikai közlés szerint a két ország tárgyalóküldöttségei megegyeztek a több mint két hónapja Kínában veszteglő EP-3 amerikai kémrepülőgép szétszerelése és visszaadása ügyében. Peking ezzel lezártnak tekinti a konfliktust és remélik, visszatérnek a rendes kerékvágásba a kétoldalú kapcsolatok. A pekingi külügyi szóvivő beszámolt róla, hogy a felek szerdai pekingi megbeszélésükön megegyeztek a gép szétszerelésének és visszaadásának technikai részleteiben. Az azonban továbbra sem ismert, hogy miként szállítják el a gép darabjait, viszont korábban kiderült már, hogy AN-124-es óriás teherszállítón kerül vissza az USA-ba a szétszerelt EP-3-as. Az amerikai kémrepülő még április elsején hajtott végre kényszerleszállást Hajnan szigetén, miután a part közelében ütközött egy kínai vadászgéppel. A 24 fős személyzetet tizenegy nap után szabadon engedték, ám a gépnek mindmáig a szigeten kellett maradnia.