Csütörtökön vasutassztrájk Szlovákiában

MTI
2001.06.13. 11:39
Az egész ország területén két órára csütörtök délben leáll a vasúti közlekedés Szlovákiában. A Szlovák Vasutak vezetése a legszigorúbb szankciókkal, elbocsátásokkal fenyegeti a sztrájkolni készülő vasutasokat. A dolgozók az ellen tiltakoznak, hogy a közlekedési tárca a céget két társaságra kívánja osztani. A társaság 33 ezer tagot számláló kilenc szakszervezete közül öt kimarad ugyan a sztrájkból, de a négy sztrájkolni készülő szakszervezet között az alkalmazottak kétharmadát tömörítő két legnagyobb szakszervezet ott lesz. Bár az igazgatóság a munkába álló vasutasokkal kísérletet tesz a folyamatos közlekedés fenntartására, a jelek szerint ez aligha sikerülhet.