Az ET elítélte Görögországot romapolitikája miatt

MTI
2001.06.13. 16:47
Joséphine Verspaget, az Európa Tanács Cigányügyi Szakértői Bizottságának elnöke görögországi tényfeltáró látogatása végeztével kijelentette: azok a körülmények, amelyek között a görög romák élnek, az apartheidre jellemző körülmények, abban az értelemben, hogy a romák el vannak különítve a társadalom többi részétől. A bizottság elnökaszonya különösen egy 1984-es miniszteri rendeletet bírált, amely szerint a cigánytáboroknak a lakott területen kívül kell lenniük, elegendő távolságra az utolsó településszéli házaktól. Vasárnap kezdődött látogatása során a ET tisztségviselője több roma telepet keresett fel Szpátában és Aszpropirgoszban, Athén külterületein. Járt egy, a Marusszi olimpiai stadionhoz közeli cigánytelepen is Athéntól északra, ahonnan az ottlakókat a kitelepítés veszélye fenyegeti a 2004-es olimpia miatt. Joséphine Verspaget megütközését fejezte ki amiatt, hogy a telepen nincs áramszolgáltatás, Szpatában és Aszpropirgoszban pedig hiányzik a folyó víz. A telepek nem felelnek meg még az emberi élethez szükséges legminimálisabb követelményeknek sem - mondta. A görögországi mintegy 300 ezres roma lakosság fele a legnagyobb nélkülözések közepette él, miután hiányzik a romák társadalmi beillesztését célzó politika, és igen a erős a velük szemben tapasztalható rasszizmus is - állítják görög civil szervezetek.