Miklós
-7 °C
4 °C

Schmuck fellebbez kizárása ellen

MTI
2001.06.15. 16:04
Fellebbez a kizárásáról hozott határozat ellen az MSZP-ből június elsején eltávolított Schmuck Andor. A szocialisták "fenegyereke" az MSZP Etikai és Egyeztető Bizottságának Etikai Albizottsága elnökének írott levelében szóvá teszi, hogy a mai napig nem jutott el hozzá a döntés indoklása. A politikus "csipet-csapatnak" nevezi a háromfős testületet, amely szerinte időutazást végrehajtva a '70-es '80-as évek hagyományait követve nyílt véleményvállalása okán próbálja kizárni a szocialista pártból. Úgy ítéli meg, hogy kizárása - a tartalmi mellett - formai oldalról is kifogásolható, például azért, mert szerinte nem tartozik azok közé a tisztségviselők közé, akiknek az ügyében az OEEB fegyelmi jogkört gyakorol.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.