A KDNP-t és a kisgazdákat is várják a Békejobba

MTI
2001.06.15. 16:25
A Kereszténydemokrata Néppártra és a Kisgazda Szövetségre is számít Pusztai Erzsébet abban a pártszövetségben, amelyet két héttel ezelőtt hozott létre a Magyar Demokrata Néppárt és a Vállalkozók Pártja. Az önálló szervezetként megalakított, jelenleg bejegyzés alatt álló Békejobb Demokrata Unió vezető erejének számító MDNP elnöke azt sem tartja kizártnak, hogy az MDF, mint a Békejobb mozgalom egyik alapítója élére állhat a pártszövetségnek, amely mindenképp a jobbközép megerősítését kívánja elérni. A szövetségben együttműködő pártok megőrzik önállóságukat, szögezte le Pusztai Erzsébet, de közös szervezetként lépnek fel a választásokon, saját programot dolgoznak ki. Formálódó választási programjuk fontos elemeinek nevezte az európai uniós csatlakozásra való felkészülést, a mezőgazdaság és a vállalkozók ügyének kiemelt kezelését.