A folyosón halt meg a fehérvári kardiológia betege

2000.04.03. 21:51
Meghalt egy szívbeteg a megyei kórházban, miközben a kardiológia új épületéből a koronáriaőrzőbe szállították. Az eset még szombaton történt, de csak ma jutott a sajtó tudomására. A beteg, egy 72 éves asszony a II. Belgyógyászat kardiológiájának új épületében lett rosszul, az ottani műszerek pedig nem tették lehetővé ellátását, ezért azonnal a többszáz méterre levő koronáriaőrzőbe szállították. A beteget a 250 méteres folyosón és a liftben is újra kellett éleszteni, először ez még sikerült is, másodszor azonban már csak néhány dobbanás erejéig indult újra a szív. Dr. Mező Izabella, az akkor ügyeletben lévő orvos elmondása szerint mire a beteggel koronáriaőrzőbe értek, már nem tudtak segíteni rajta. A kórház több orvosa szerint is megmenthető lett volna az asszony élete, ha időben eljut az őrzőbe. Mindez így beigazolni látszik a felfüggesztett dr. Simon Kornél főorvos véleményét, aki, osztálya dolgozóinak teljes egyetértése mellett azzal érvelt, hogy az őrző és az új épület közötti távolság akár a betegek életét is veszélyeztetheti. Értesülések szerint pár nappal korábban is történt ilyen eset, akkor azonban meg tudták menteni a beteg életét, ám őt is kétszer kellett újraéleszteni a folyosón.