Újabb áldozat a kardiológián?

2000.04.06. 19:21
Újabb beteg halt meg a székesfehérvári Szent György Kórház kardiológiai osztályán az Index - hivatalosan meg nem erősített, de nem is cáfolt - értesülései szerint. Mint ismeretes, ezt a részleget nemrégiben költöztették át, méghozzá olyan helyre, amely távolabb esik az intenzív osztálytól. Az elmúlt napokban egy beteg a két osztály közötti folyosón, illetve liftben vesztette életét, de a megyei tiszti főorvos csütörtöki nyilatkozata szerint a sajnálatos eset nem függ össze a kardiológia átköltöztetésével. Az Index az állítólagos újabb eset kapcsán megpróbálta elérni a székesfehérvári kórház illetékeseit - sikertelenül. A kardiológián az egyik nővér csütörtök este 7 óra felé azt mondta, hogy ,,ilyenkor már nincs orvos" náluk, majd újabb kérdésünkre azt állította, hogy az ügyeletes orvos éppen új beteg felvételével foglalkozik.