Nincs végleges döntés a fehérvári kórház ügyében

2000.04.10. 18:44
Nem született végleges döntés a székesfehérvári Szent György Kórház ügyében a fenntartó megyei önkormányzat közgyűlésének rendkívüli ülésén. A felszólalók többórás vita után sem tudtak megegyezni arról, hogy az átszervezéssel sérültek-e alapvető betegérdekek, s hogy szükség van-e az ügyben politikai döntésre. A közgyűlés összehívását hetek óta kérő szocialista frakció felszólalói úgy vélték, az érintett kardiológiai osztály egy részének elköltöztetése a betegek számára igen előnytelen, annál kedvezőbb megoldás is létezik, amellett, hogy az átszervezés tényének szükségességét nem vitatták. Az osztályt vezető főorvos, Simon Kornél professzor maga is hasonlóképpen vélekedett, kijelentve, hogy a döntés veszélyezteti a betegek biztonságos ellátását és olykor érdekeit is, mely ellen nem csak jogában áll fellépni, de kötelességének is érzi. A testület végül az elnökség belső egyeztetés után hamarjában kialakított határozati javaslatát fogadta el, amely szerint a közgyűlés tájékozódott az illetékes hatóságok, így például a tisztiorvosi szolgálat álláspontjáról.