Jusztina
6 °C
20 °C

Elavult a magyar genetikai szabályozás

2000.04.19. 08:40
Magyarországon akár több év börtönnel is büntethetők azok a kutatók, akik emberi magsejtekkel folytatnak kísérleteket, a szervelőállítást azonban nem szabályozza a jog. Törvényeink tiltják az ember klónozását, de az emberi szövetek mesterséges géntechnológiai előállítása nincs szabályozva - mondta Gyulai Iván környezetvédelmi szakértő. Hazánkban az egészségügyi törvény és a Büntetőtörvénykönyv rendelkezései számos szigorítást vezettek be, de nem foglalkoznak olyan kérdésekkel, mint például a genetikai szűrés és tesztvizsgálatok, illetve a mesterségesen előállított szervek, szövetek - nyilatkozta Sándor Judit jogász, az Európa Tanács humángenetikai fórumának külső szakértője. Sándor Judit szerint a genetikai tesztelésre és szűrésre vonatkozó szabályokat kidogozó az Egészségügyi Tudományos Tanács által összehívott ad hoc bizottság feladata égetőbb kérdés, mint a mesterséges szervelőállításra vonatkozó szabályozás. Falus András, a Semmelweis egyetem genetikai, sejt- és immunbiológiai intézetének igazgatója megerősítette, hogy a mesterséges emberi szövetek előállítása nincs szabályozva Magyarországon, de hozzátette: intézetükben sem szándékoznak semmiféle emberi őssejtekkel kapcsolatos munkát végezni.