Kihallgatták a whiskys társait

2000.05.24. 21:26
Ambrus Attila bűntársainak kihallgatásával folytatódott a whiskys pere a Fővárosi Bíróságon. Az először kihallgatott férfi elismerte, hogy egy posta kirablásánál segített Ambrus Attilának. A whiskys másik társa, akivel együtt 11 rablást hajtottak végre, részletesen elmesélte, hogyan zajlottak az akciók. A fiatalember elmondta: szinte minden alkalommal Ambrus lakásán készültek fel a rablásokra. Megtévesztésként pedig bajuszt növesztettek, és kabátot, sapkát, szemüveget viseltek. A kiszemelt bank, vagy posta közelébe taxin érkeztek, és aztán azzal is mentek el. Megosztották a feladatokat is: Ambrus feladata volt a biztonsági őr lefegyverzése és a pénz begyűjtése, míg társáé a kamerák hatástalanítása, valamint a bent lévők és az esetleges riasztás figyelése. A zsákmányt elfelezték, ám hamar fel is élték, ezért volt szükség a sorozatos rablásokra.