Nőtt a korrupció Budapesten

2000.05.31. 11:32
A fővárosi lakosok kilenc százaléka került tavaly korrupciós helyzetbe, azaz kétszer annyian, mint amennyit az ENSZ korrupció-ellenes szervezetének 1995-ös budapesti adatai mutatnak - tartalmazza a Magyar Gallup Intézet vizsgálatának eredménye, amely a cég internetes honlapján is olvasható. A budapesti megkérdezettek által leggyakrabban a rendőrök, utána a privát szektor képviselői, majd az egészségügyi alkalmazottak (orvosok, nővérek) szerepelnek a megvesztegetett, vagy megvesztegetni próbált személyek között. A megkérdezettek kilenc százaléka felelt igennel arra a kérdésre, miszerint magánszemélyek vagy tisztviselők kérték, illetve várták már el tőle, hogy csúszópénzt fizessen. E korrumpálható személyek sorában az első helyen a rendőrök szerepelnek, utána pedig az orvosok, a nővérek, az önkormányzati képviselők és az ellenőrök következnek. A megkérdetett önkormányzati köztisztviselők 78 százaléka szerint az önkormányzatuknál folyó ügyek elintézésekor legalább 80 százalékban "írásban nem rögzített, informális szabályok" érvényesülnek.