Jusztina
8 °C
19 °C

A megyék megszüntetését javasolja az MSZP

2000.06.21. 13:56
Három régió és azokon belül két-két alrégió kialakítását javasolja Magyarországon, készülő programjának területfejlesztéssel foglalkozó fejezetében a szocialista párt. Baráth Etele, a pártprogram e részének elkészítésével megbízott honatya szerdán ismertette az MSZP elképzeléseit. Szavai szerint a szocialisták egy közép-, egy nyugat- és egy kelet-magyarországi régióra osztanák az országot. Az első egy budapesti, illetve a fővárost körülfogó négy megye által alkotott alrégióra oszlana, míg a keleti és a nyugati, észak-dél bontásban rendelkezne két-két alrégióval. Baráth Etele elmondta: az MSZP regionális önkormányzati szint létrehozását javasolja. Így többek között megszűnne a megye, mint önkormányzati szint, ugyanakkor fennmaradna mint intézményfenntartó. Az új modell a dokumentum szerint legkorábban a 2006-ban esedékes választások után léphetne életbe.