Nyugdíjazzák a tábornokok harmadát

2000.06.23. 08:17
Megkezdődött a Magyar Honvédség jelenleg 58 fős tábornoki karának régóta ígért, de halogatott csökkentése. Távozni kényszerül három dandártábornok, többek között a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgató-helyettese, a Katonai Felderítő Hivatal parancsnoka. A Népszabadság úgy tudja, hogy egyiküknek sem kívánnak új beosztást ajánlani. Az említettek egyike, Szekeres István dandártábornok, a rendszerváltozás előtt az egykori politikai főcsoportfőnökség munkatársa, valószínűleg rajta van azon a listán, amelyet nemrég készíttetett a HM a hivatásos katonák 1990 előtti politikai szerepvállalását vizsgálva. A mostani tábornokok közül vele együtt ketten kerültek a névjegyzékre, amelynek létét Szabó János honvédelmi miniszter tagadja, de egy - a HM és a Népszava közötti perben született nem jogerős bírósági döntés - megállapítja. Az említetteken kívül további nyugdíjazások is várhatók. A minisztérium és a tárca tervei szerint egy éven belül negyven fő körülire csökkentik a tábornoki kar létszámát.